John Nash emléktúra

ma egy egész napos sétát tettünk a Regent park északi csücskétől a Regent úton egész a Temzéig. úgy is mondhatnám, hogy John Nash (híres egykori építész, várostervező) emléktúra. Robert és Benz aktív tolmácsolásával, egy-két kávézót útba ejtve. Robert képes egy ilyen séta alkalmával kétóránként egy-egy kávét, vagy teák tömbkelegét felhajtani. ami persze cseppet sem rossz, csak ha jól gondolom, el van tiltva a kávétól. persze épp ő mondta, hogy a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket...
a környék meglehetősen rongyrázó, mint London északnyugati része általában. a kínai nagykövetséggel szemben van az építészeti központ, ami egy fantasztikus épületben honol. volt egy jó kis kiállítás egy rakat makettal, meg futurisztikus látványtervekkel, meg egy mozgás generálta "zenegéppel", amit inkább zajgépnek mondanék... a földszinten pedig van egy fantasztikus könyvesbolt, ahova vissza kell menjek, telis-tele tömérdek jó könyvvel. az ebédet egy töröknél költöttük, a zárás - már csak hármunknak - egy borospincében köszönt ránk. Londonban egyébként méregdrága az alkohol. például két deci borért lazán ott hagy az ember több, mint 10 fontot... itthon ehhez már elég sznob hely dukál, pláne, ha még hozzá vesszük, hogy a ház "folyó" boráról volt szó... bár az is lehet, hogy itthon ritkán járok ilyen helyekre :-)

a borospince, ami egyébként nagyon hangulatos volt, penészes boltívek, csak gyertyafény, miazmás, pont a vasútállomás mellett volt, ahol éppen csak fel kellett pattanjak a két percen belül induló vonatra, ami egyből haza röpített. csak arra kellett erőteljesen koncentrálnom, hogy ne aludjak el, és maradjak fenn a vonaton. egyébként majdnem sikerült is elaludnom :-)
aztán a szokásos esti történet: főzőcske de okosan, emilek garmada, skype, és már meg is érkeztünk a jelenbe ezzel a ponttal.

mesés kertek

ma a kerteké volt a főszerep. kezdődött egy csodálatos reggelivel Roberték konyhájában. ezért persze korai véráldozatot kellett hozni, hogy nyolckor már a belvárosban legyek. ropogós pirítós, narancslekvár kávé. mindez egy 19. század közepi ház alagsori konyhájában, ahol az ablak előtt egy banánfa díszeleg. a konyha roskadásig tele apró takaros dolgokkal. míves porcelán készlet. aztán Helen Robert és Dunken (dendro processzor) társaságában útra-keltünk. első felvonás Rausham. egy tündéri korai angolkert Kent-től. a 18. sz. huszas évei óta szinte érintetlenül húzódott meg mindmáig. ugyanannak a családnak a birtokában van ma is, aki Kent-től annak idején megrendelte. romantikus rejtett mesebeli világ. még egy autónyi hallgatón kívül csak a bokrok és a fák kísértek utunkon. aztán a második felvonás Stowe. a legismertebb angolkert kerek e világon. pompás és grandiózus... a görög templom után a teaházban a 12-13 fok és szél után a meleg leves igazi megváltás volt. reggel erős kísértést éreztem a télikabátom iránt, de aztán megkegyelmeztem, és az ősznek hódoltam. szerencsére a sok rétegnek köszönhetően csak néha fáztam egy pindurit. fél hatkor ültünk az autókba. aztán London bridge-től már a megszokott vonat kellemes ringatózása kísért hazáig, ugyanis egy cseppet sem döcög, kattog, csak siklik szinte némán. csak az elektromotor dimenzión túli süvítése sejlik a sötétben. majd a mágneskártya csipog egyet, megérkeztem...

mókuskáim!

nagyon szeretlek benneteket, de igen csak örülnék, ha kihasználnátok a kommentelés ragyogó lehetőségét, és akkor nem úgy írnék, mintha egy hatalmas üres fehér fal előtt kellene írni valamit. sőt valszeg ihletettebb is lennék, ha látnám, hogy valaki olvassa is a hasfájásaimat :-)
ez persze csak kedves felkérés volt némi reakció kicsikarása végett belőletek, ti néma (remélhetőleg) tömeg :-)
sőt ha nem teszitek, akkor nem folytatom, mert feleslegesnek érzem. szóval kell a biztatás, miazmás! értve?
na azéééé!

szerda

szerdánként 1-5-ig van órám az egyetemen, ami Urban Development Project néven fut. Az egyik tanár egy tájépítészeti ikon: Tom Turner, aki most is egy könyvön dolgozik, a másik Benz, akit már említettem, Náluk voltam szombaton vendégségben. A hallgatók azért itt is rendesen meg vannak dolgoztatva... két feladatuk is fut párhuzamosan, és ahogy nálunk is az egyik egy éppen aktuális hallgatói pályázat. ma már konzultáltam is, igaz még csak kettőt, mert a csapatmunkával voltak elfoglalva. aztán utána Benz elvitt a világörökség részét képező Greenwich-i központi kampusz (hatalmas 17.sz-i épületegyüttes) parkjának tetejére, ahonnan állítólag London legszebb kilátása tárul fel, háttérben a Canary Wharf felhőkarcolóival. elmondás alapján teljesen felcsigázódtam, amely érzés a helyszínen kissé alábbhagyott, de azért nem volt rossz! kár, hogy nem magasabb kicsit az a domb, akkor a Temze hatalmas kanyarulatából többet be lehetne fogni... azt hiszem azért a Gellért hegyről messze jobb a kilátás, és ezt most minden elfogultság nélkül állítom. ettől függetlenül az a fél pint sör a folyóparti kocsmában utána nagyon jól esett, ráadásul az ablakból ha nyitva lett volna közvetlenül a folyóba lehetett volna ugrani. vagyis a kocsma kilátása pazar volt! pláne ha még hozzá vesszük egy vérbeli angol kocsma hangulatát...
aztán felpattantam egy buszra (mert eddig autóval közlekedtünk) és a közeli boltnál szálltam le, mert még vajat kellett vennem, ugyanis elfelejtettem tegnap. egyébként úgy tűnik, hogy itt lehet inni egy pohárral és utána vezetni, vagy legalább is mintha Benz ezt mondta volna.
a boltban találtam zsírt is!! aminek nagyon megörültem, és vettem is azonnal.
otthon aztán volt egy próbálkozásom egy pulykapörköltre, ami hellyel közzel sikerült is (köszönhetően a zsírnak), csak szerintem az a fene paprika (Spanyol) nem az igazi... a nagy szupermarketben sem találtam magyar fűszerpaprikát sajna, de nem adtam még fel! már megint későre jár, úgyhogy mára ennyi...

vendégségben

ma meghívást kaptam az egyik prof-tól az egyetemen, Ő Benz a dél-afrikai figura. mivel kissé későn keltem kényelmesen, a tegnap esti blogalapítás miatt, ezért úgy dél körül indultam volna kis szakmai, majd boltnézős körutamra észak Greenwichbe. no ez a meghívás miatt gyorsan átalakult. először is ettem egy jót, Bel (a házinéni) egyik szendvicséből, amihez egy fantasztikus instant kávét szürcsöltem a kertben a napon. ma igazi nyári meleg volt, és szikrázó napsütés. úgyhogy kénytelen voltam egy fél órácskát napozni a kertben, majd csak ezután indultam útnak. a profék fenn északon laknak a Piccadily line majdnem végállomásánál Southgate nevezetű városrészben. szóval bevonatoztam a belvárosba, ahol már rég be akartam kukkantani a Soho-ba, amit most meg is tettem. a Piccadily Circus dugig volt túristákkal, és nagy nyüzsi volt. az egyik utcában, már a Soho-ban pedig találtam egy kis piacot zöldségekkel, miazmás. és akkor eszembe jutott szerencsére, hogy mégsem mehetek üres kézzel vendégségbe, ezért a virágárusnál vettem pár szál virágot Barbarának, Benz feleségének. aztán felpaszíroztam magam a metróra, amivel jó sokat zötyögtem ki a tetthelyre. nagyon kedves kis környéken laknak, az oda vezető úton volt pár audi, meg porshe (vagy hogy a manóba írják...). egy ikerházban laknak, aminek egy cuki kis kertje van. az étkezőből, ami a nappali is talán egyben jó kis rálátás nyílt a kertre. kedvenceik a madarak, volt egy jó pár madáretetőjük kitűnően tájolva, pont a kert közepén, jól látható helyen. azt mondták, hogy nyolc éve, amióta ott laknak, minden hétről van feljegyzésük, hogy hányféle madár járt arra. az étkezőasztalon, ahonnan közvetlenül a kertbe lehetett látni, még távcsövek is voltak. érkeztemkor is jó néhány mondjuk egyszerűen csak madárka lakmározott és veszekedett a "színpadon".
aztán kocsiba ültünk, és egy hatalmas parkba vittek, ahol egy kiállítást néztünk volna meg, egyfajta kúriát belülről, ahol állítólag Rembrandt képek is lógnak a falakon. ám a ház  négykor bezárt, így sétáltunk egyet a parkban, ami igen méretes volt, inkább egy erdőhöz hasonlítanám. kicsit olyan volt mint nálunk normafa. és dugig volt emberekkel. minden réten piknikeztek, sétáltak, kutyát sétáltattak, fára másztak, fürödtek (az egyik tóban), miazmás. mindehhez óriási tölgyek adták az alapot. aztán körbe autókáztunk a környéken, ami állítólag London leg gazdagabb negyede, sőt a leg gazdagabb utcán is végig suhantunk a piros kis törpe autónkkal. érdekes, én valahogy fényűzőbbre számítottam, bár túl sokat nem lehetett látni az utcáról, egyvalami azonban valóban más volt, itt jókora telkek tartoztak a "házakhoz". aztán megnéztünk egy ugyancsak jó módú régi kertvárost, ami olyasmi mint a mi Wekerle telepünk, csak idősebb talán. aranyos kis házak voltak ott, millió nyírt sövénnyel, ami állítólag kötelező. az igazat megvallva én elég nehezen tudok még különbséget tenni az angol házak között. mármint mondjuk a harmincas években épültek, illetve ezek között. talán majd idővel, vagy úgy se...
aztán a kertben ettünk egy csodálatos olasz tésztát, ami talán majdnem az a recept lehetett, mint amit Kata tud a koktélparadicsomokkal. isteni volt mindenesetre. előtte persze kis olívabogyó, miazmás. és mindemellé jót beszélgettünk.
aztán kilenckor elindultam haza, ahol útközben beugrottam a Soho-ba ismét, illetve megnéztem Chinatown-t. hát itt is volt tömeg rendesen. amit persze cseppet sem bántam, mert én nagyon szeretem a nyüzsit, a forgatagot, amiben itt - pláne szombat este révén - nem volt hiány. aztán irány a vasútállomás (Charing Cross) és féldélre itthon is voltam. hát legközelebb nem írok ennyit, ez túl sok...
:-)
 talán később teszek fel képeket is, de még le sem töltöttem őket...

az első hónap

holnap lesz pont egy hónapja, hogy megérkeztem. úgy tűnik pont egy hónap kellett, hogy a dolgok letisztuljanak. a közlekedés kezd egyre természetesebbé válni. már egész gyakran a jó irányba sandítok, mielőtt lelépek a járdáról. az első fejrángatások kimondottan veszélyesek. tudod, hogy nem a normális irányba kell nézni, ezért koncentrálsz, hogy ne a megszokott beidegződések szerint cselekedj, és természetesen a lehető legrosszabbat csinálod, amit csak lehet, tuti a rossz irányba nézel!
sokáig megvártam a zöldet, mert nem akartam kísérteni a sorsot, de mostanában már néha pirosnál is át merek somfordálni az úton, persze csak akkor, ha nincs akkora forgalom, meg jobban ismerem a helyet. egyébként, mivel nincs összehasonlítási alap, a fordított világ olyan természetesen egyértelmű és megszokott, mint otthon a másik. mondjuk bicajjal a belvárosban este nagy forgalomnál azért nem mondanám, hogy nem dúskálok az adrenalinban :)
az újdonság varázsa, és a felfokozott kíváncsiság talán most először hagyott magamra. eddig faltam az újat, méghozzá nagykanállal! ma először ért el ez a sok minden a gyomromig, és megérkezett a visszajelzés, minden rendben, lehet ezt lassabban is :)
ma voltam másodszor úszni. nagyon jó helyen lakom, mert nem csak a vasútállomás van egy köpésre, meg a busz pont itt áll meg a bejárati ajtó előtt, hanem a városközpont (Eltham) is itt van egy köpésre, illetve a másodlagos főutcában lakom. egyetlen szívfájdalmam, hogy azok a buszok (három is van), amikkel az egyetemre jutok, egyik sem emeletes... de azért vigasztalás képen azért pirosak :)