pillangó...

ma egész szürreális dolog történt velem! este elmentem usziba az egész napos gép előtti ülés után igazán jól esett egy kis mozgás. aztán a medencében érthetetlen módon valahogy egy pillanatra megéreztem a pillangó lényegét!! annak idején négy évig vízilabdáztam, de sosem tanultam meg rendesen pillangózni. edzésen nem szóltak ránk, ha mell lábtempóval úsztuk -egyébként teljesen kretén módon, de ha nem megy, akkor úgy mégis csak egyszerűbb kilométereket lenyomni valahogy...-. az utóbbi pár évben természetesen nem mell lábtempóval csináltam, de ha valaki nem tud pillangózni rendesen, akkor ez így iszonyú fárasztó. én személy szerint két hossz után már alig tudtam kiemelni a karom a víz fölé az utolsó néhány tempónál. igazság szerint ezt mindig a rossz kondinak tudtam be, és elfogadtam így. aztán ma véletlenül pár tempót másképp csináltam, és meglepően könnyűnek tűnt így! döbbenetes volt, áramütés szerű! csak egy ici picit kellett másképp csinálni mint eddig, és kb fele annyi energiával is működött a dolog. micsoda energia pocsékolás! ez valami olyasmi, mint amikor az ember először érez rá arra, hogy hogyan kell biciklizni :-) nagyon jó! persze azért nem vittem túlzásba, mert már elég hulla voltam addigra, de majd jövő héten újra megpróbálom! remélem nem felejtem el :-) az ember holtáig tanul...

a város...

London olyan, mint egy óriási csalamádé. összességében kissé szedett-vedett, bár az új felhőkarcolók azért javítottak az összképen. ami igazán szerethető benne az a milliónyi izgalmas részlet. illetve a sokféle egymás hegyére-hátára halmozott dolog együttélése. a sok-sok réteg egymásra rakódott kibogozhatatlan lüktető kuszasága. néha rideg, néha hihetetlenül barátságos, s mindez akár egy tömbön belül váltakozik. itt minden megtörténhet. nem egy esetben építenek irodaházat meglévő vasútállomás fölé, vagy egyszerűen akár egy soksávos főút fölé is utólag! a több száz éves kocsma jól meg van a vasúti híd alatt, szemben a hiper modern irodaházzal, és a templommal. mondjuk hogy nem épp idilli, de egy idő után valahogy mégis természetes. rengeteg a kerékpáros. és kimondottan izgalmas a belvárosban kerekezni, amikor a hatalmas emeletes buszok jobbról balról kerülgetnek, de mégis figyelnek rád, csak be kell tartani az alapvető óvintézkedéseket. azért a többsávos körforgalomban a belső sáv még nem megy... mert ugye néha csak úgy lehet egy bizonyos irányba tovább haladni. viszont már egy jó pár lámpánál a bicajosoknak, pont ilyen meggondolásból oda van festve az autók előtt egy több sávot áthidaló hely, ahol így akár a belső sávba is oda lehet férkőzni. az itthoni járdára felfestéses történet helyett, itt minden a nagy aszfalt csíkon történik, az autókkal együtt lehet haladni, persze sokkal gyorsabban... a vonaton is ingyen lehet szállítani a kerékpárt csúcsidőn kívül, meg hétvégén! és ingyenes kerékpár térképekhez is hozzá lehet jutni egyes helyeken.
a zöld az egy érdekes dolog errefelé. néha az az érzése az embernek, hogy valahogy megfeledkeztek róla, néha meg dzsungel szerűen mindenhol ott van. például az átlagos játszótéren egyáltalán nincs fa, persze itt azért teljesen más a klíma, de azért mégis... a kertvárosok valahogy még mindig nagyon egyformák nekem. persze ha bele gondolok, nálunk is az, csak teljesen másképp. itt egyen-házak sora sorakozik utcákon keresztül. kis előkerttel, ahol általában az autók parkolnak, de azért zöldnek is jut hely, hol többnek, hol kevesebbnek. ikerházak, sorházak. kicsi hosszúkás kertekkel hátul. a két sorház közötti kertekben, mintha nem is egy világvárosban lenne az ember. a mi kertünkben például töbször előfordult egy róka koma! egyik délelőtt ott napozott a verandán, mint egy hűséges eb, elheveredve... aztán a mókusok, leginkább a parkokban nagyon édesek, olyanok, mint a jégkorszakban a mókus (nem is véletlen a hasonlat, mert állítólag a legtöbb észak-amerikai, és egyre jobban kiszorítják északnak az őshonos mókuskákat...), szelídek és mókásak.
az emberek pedig színesek, de szó szerint. igazi vegyes-felvágott! kissé nehéz megszokni, de általában nagyon kedvesek és nyitottak. tömérdek fekete, megannyi lengyel, és magyar szót is igen gyakran hallok. a bank kártyám miatt már jó pár reklamáción túl estem, és azt kell mondjam itt teljesen másképp mennek a dolgok, mint otthon. furcsa módon itt kedvesek az emberrel, meghallgatják, és intézkednek is, ha reklamál! nem úgy mint otthon, ahol egy láthatatlan falnak beszélek, mondjuk egy közszolgáltatónál. lehet hogy otthon is kedvesek, de érezni, hogy a giga céggel szemben semmi esély, csak egy törpe vagyok... itt például az ECLAS konferenciára foglalt szállásnál 6 fonttal többet vontak le, mint amennyit kellett volna. először nem értettem, hogy miért, aztán a bankom közölte, hogy azért, mert dollárban kérte a cég az összeget, és az angol fontomat átváltották dollárra, aztán vissza fontra. ,mondanom se kell hogy egy kissé felment bennem a pumpa. telefonon próbáltam intézkedni, de nem igazán volt hatékony a dolog, mivel a banknál még nem volt lekönyvelve, ezért nem tudtam bizonyítani a dolgot. a magyar sms-emet pedig aztán mutogathatom, nem sokat értenek belőle... aztán a helyszínen már készítettem a bokszkesztyűt, amikor nekiveselkedtem a recepciós pultnál a történetemnek! legnagyobb meglepetésemre egy kis türelmet kért tőlem a hölgy, hogy utána nézzen a dolognak, majd kérdezte, egy elnézés kérés közepette, hogy ingyen reggelit kérek cserébe, vagy egy italt a pultnál, vagy egyszerűen csak utalják vissza a pénzt? és általában máskor is hasonlóan történtek a dolgok. no jó asszem egy kicsit elkalandoztam, mára ennyi elég lesz  :-)

Great Dixter

ma egy ugyancsak csodás napom volt. Robert, Helen és egy Clementina nevezetű félolaszangol lány társaságában utaztunk Christopher Lloyd (híres kertes könyvei voltak állítólag) kertjébe. a kert a 910-es években épült - vessetek rám követ, de nem tudom magyarul - Arts and Crafts stílusban. a ház egyik fele 15. sz-i, egy 19. sz-i szárnnyal bővítve, megspékelve egy 16. sz-i darabkával is hátul. de ne siessünk annyira előre. az odaút egyszerűen gyönyörű volt, csakúgy mint a szűnni nem akaró napsütés. egy szakaszon a kenti dimbes-dombos tájon megült a köd, így az sziluettként rétegződött a vakító fényben. majd egyre keskenyebb egyre kanyargóbb utak követték egymást. robogtunk sövények közé szorítva, ahol az ember mindig várja, hogy az emeletnyi növényfalak egyszer véget érnek. általában megteszik, de csak rövid darabon, ahol lopva bekukkanthatsz egy egy régi gerendavázas ház előkertjébe. aztán egy egészen pinduri aszfaltcsíkról begurultunk egy kertbe. nem is kis nádfedeles régi ház. olyan, ahol figyelni kell az ajtófélfa magasságát. sőt nehezítésként minden szoba, ami útba esett a konyha után a nappaliba, más szintben volt, tehát lefelé is érdemes volt sandítani. persze ezt igen nehéz megtenni, amikor egy rakás érdekes dolog vesz körbe egy ódon régi házban. fagerendák, kandallók, régi bútorok, alacsony plafon, porcelánok, érdekes illatok. a házigazda egy indiai származású kertész volt, aki régen az egyetem Hadlow mondjuk hogy kampuszán tanított. most pedig a Great Dixter alapítvány tagja, aki tovább viszi a kertet. szóval egy tea a nappal bearanyozott konyhában, aztán folytatás a nappaliban. a régi berendezés teljesen jól bírja a plazmatévé társaságát... a szófa pedig olyan süppedős, hogy alig lehet kikászálódni belőle.
átsétáltunk a közeli Kertbe. alapvetően kis szobaszerű kertrészek váltogatták egymást, ahol a fal vagy tégla, vagy nyírt örökzöld (tiszafa) sövény. persze a falakat alig lehet látni a roskadásig teleültetett virág (évelő) ágyásoktól. néhol kis díszmedence középen, lépcsők itt-ott, óriási kontrasztok az őszi tündöklő napfényben. jaj! le is kell töltenem a képeket... szóval már-már giccses sokaság, színek dongók, illatok, formák. a virágos rét sajna ebben az időben nem igazán attraktív, viszont a sok fűféle, kóró, virág annál inkább. kordonra, vagy falra feszített körtefák, mókus formára nyírt sövények, almafák, kis tavak, dimbek-dombok, és a háttérben a bárányok hallgatnak...
aztán az elmaradhatatlan teák vissza a ház előtti teraszon. majd, amikor a nap már alább hagyott neki lódultunk és a Castle inn névre keresztelt fogadóban lakomáztunk. Clementinával kétfélét kértünk és feleztünk, mindkettő isteni kaja volt! aztán hazafelé az úton jó kis kamara zene szólt az autóban, és már otthon is voltam...

előadások

vegyes felvágott... tegnap este volt egy előadás a tájépítészeti intézet (Landscape Institute) szervezésében az olimpiai parkról. George Hargraves adott elő, akinek a neve fémjelzi a giga projektet. már rég óta készülök rá, előre kellett regisztrálni. a kongresszusi központban volt a belvárosban. volt nagy felhajtás kávé, tea, olívabogyó, egy rakat tájépítész, miazmás. sajna az olimpiai parkról ha tíz perc szó volt az egy órás előadásból, akkor sokat mondok. helyette a figura korábbi munkáiból, meg egy két történeti előzményből mutogatott egyébként szép diákat, de a gondolatmenet elég harmatosra sikerült (szerintem). persze lehet hogy nagyok voltak az elvárásaim, de azt kell hogy mondjam, meglehetősen unalmas volt... semmi átütő, semmi újdonság, csak a meglévő dolgok gigászi méretben. persze városépítészeti, vagy zöldfelületi értelemben óriási dolog, méretében sem utolsó (állítólag 150 éve nem építettek ekkora közparkot Európában), és az ötödének itthon már örömtüzeket gyújtanánk... de legalább a bor finom volt utána :-)
viszont volt egy másik előadás az egyetemen szerda este, amire azonban az előzővel ellentétben egyáltalán nem készültem (lehet, hogy az előzőnél épp ez volt a hiba...). mondjuk meglehetősen ambivalens érzéseim voltak vele kapcsolatban. úgy kezdődött, hogy nem kezdődött, legalább is időben nem. az építészeti iskola dékánja adott elő a művészet és az építészet kapcsolatáról és 25 percet késett, ami még talán nem is lett volna probléma, de nem is kért érte elnézést... aztán megjelent kigombolt inggel, az ingnyak kb háromszor kihúzva az öltöny alól, nem kis művész (g)allérral libbent be a terembe. aztán előadott valami nagyon filozofikusat és szimbolikusat, aminek úgy a 70%-át nem értettem :-)) már épp azon voltam, hogy távozom, amikor vége kerekedett az előadásnak. mindezek ellenére gyönyörű szürreális grafikákat mutogatott közben, mindezt fűszerezve az egója csak úgy ömlött az éterbe, mint egy "fellépő" parfüm a plázában. aztán utána az elvesztegetett időn kezdtem puffogni magamban útközben hazafelé a buszon. otthon nekifogtam vacsizni, és fülessel hallgattam a rádiót. és aztán teljesen váratlanul rám tört valami megmagyarázhatatlan eufória! úgy tűnik elért az agyamig valami abból a szürreális felhőből, ami ott az előadóban észrevétlenül megtámadott. tuti valami biológiai fegyver volt, ami nem látható mikroszkopikus organizmusokkal férkőzött a tudatomba és kellett vagy egy-két óra, amíg leterített katarzisával. sírtam a gyönyörtől, csak úgy, mint a Miro kiállítás után egy hónapja... szóval óvatosnak kell lenni az ilyen kulturális dolgokkal, veszélyesek lehetnek :-)

John Nash emléktúra

ma egy egész napos sétát tettünk a Regent park északi csücskétől a Regent úton egész a Temzéig. úgy is mondhatnám, hogy John Nash (híres egykori építész, várostervező) emléktúra. Robert és Benz aktív tolmácsolásával, egy-két kávézót útba ejtve. Robert képes egy ilyen séta alkalmával kétóránként egy-egy kávét, vagy teák tömbkelegét felhajtani. ami persze cseppet sem rossz, csak ha jól gondolom, el van tiltva a kávétól. persze épp ő mondta, hogy a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket...
a környék meglehetősen rongyrázó, mint London északnyugati része általában. a kínai nagykövetséggel szemben van az építészeti központ, ami egy fantasztikus épületben honol. volt egy jó kis kiállítás egy rakat makettal, meg futurisztikus látványtervekkel, meg egy mozgás generálta "zenegéppel", amit inkább zajgépnek mondanék... a földszinten pedig van egy fantasztikus könyvesbolt, ahova vissza kell menjek, telis-tele tömérdek jó könyvvel. az ebédet egy töröknél költöttük, a zárás - már csak hármunknak - egy borospincében köszönt ránk. Londonban egyébként méregdrága az alkohol. például két deci borért lazán ott hagy az ember több, mint 10 fontot... itthon ehhez már elég sznob hely dukál, pláne, ha még hozzá vesszük, hogy a ház "folyó" boráról volt szó... bár az is lehet, hogy itthon ritkán járok ilyen helyekre :-)

a borospince, ami egyébként nagyon hangulatos volt, penészes boltívek, csak gyertyafény, miazmás, pont a vasútállomás mellett volt, ahol éppen csak fel kellett pattanjak a két percen belül induló vonatra, ami egyből haza röpített. csak arra kellett erőteljesen koncentrálnom, hogy ne aludjak el, és maradjak fenn a vonaton. egyébként majdnem sikerült is elaludnom :-)
aztán a szokásos esti történet: főzőcske de okosan, emilek garmada, skype, és már meg is érkeztünk a jelenbe ezzel a ponttal.

mesés kertek

ma a kerteké volt a főszerep. kezdődött egy csodálatos reggelivel Roberték konyhájában. ezért persze korai véráldozatot kellett hozni, hogy nyolckor már a belvárosban legyek. ropogós pirítós, narancslekvár kávé. mindez egy 19. század közepi ház alagsori konyhájában, ahol az ablak előtt egy banánfa díszeleg. a konyha roskadásig tele apró takaros dolgokkal. míves porcelán készlet. aztán Helen Robert és Dunken (dendro processzor) társaságában útra-keltünk. első felvonás Rausham. egy tündéri korai angolkert Kent-től. a 18. sz. huszas évei óta szinte érintetlenül húzódott meg mindmáig. ugyanannak a családnak a birtokában van ma is, aki Kent-től annak idején megrendelte. romantikus rejtett mesebeli világ. még egy autónyi hallgatón kívül csak a bokrok és a fák kísértek utunkon. aztán a második felvonás Stowe. a legismertebb angolkert kerek e világon. pompás és grandiózus... a görög templom után a teaházban a 12-13 fok és szél után a meleg leves igazi megváltás volt. reggel erős kísértést éreztem a télikabátom iránt, de aztán megkegyelmeztem, és az ősznek hódoltam. szerencsére a sok rétegnek köszönhetően csak néha fáztam egy pindurit. fél hatkor ültünk az autókba. aztán London bridge-től már a megszokott vonat kellemes ringatózása kísért hazáig, ugyanis egy cseppet sem döcög, kattog, csak siklik szinte némán. csak az elektromotor dimenzión túli süvítése sejlik a sötétben. majd a mágneskártya csipog egyet, megérkeztem...

mókuskáim!

nagyon szeretlek benneteket, de igen csak örülnék, ha kihasználnátok a kommentelés ragyogó lehetőségét, és akkor nem úgy írnék, mintha egy hatalmas üres fehér fal előtt kellene írni valamit. sőt valszeg ihletettebb is lennék, ha látnám, hogy valaki olvassa is a hasfájásaimat :-)
ez persze csak kedves felkérés volt némi reakció kicsikarása végett belőletek, ti néma (remélhetőleg) tömeg :-)
sőt ha nem teszitek, akkor nem folytatom, mert feleslegesnek érzem. szóval kell a biztatás, miazmás! értve?
na azéééé!

szerda

szerdánként 1-5-ig van órám az egyetemen, ami Urban Development Project néven fut. Az egyik tanár egy tájépítészeti ikon: Tom Turner, aki most is egy könyvön dolgozik, a másik Benz, akit már említettem, Náluk voltam szombaton vendégségben. A hallgatók azért itt is rendesen meg vannak dolgoztatva... két feladatuk is fut párhuzamosan, és ahogy nálunk is az egyik egy éppen aktuális hallgatói pályázat. ma már konzultáltam is, igaz még csak kettőt, mert a csapatmunkával voltak elfoglalva. aztán utána Benz elvitt a világörökség részét képező Greenwich-i központi kampusz (hatalmas 17.sz-i épületegyüttes) parkjának tetejére, ahonnan állítólag London legszebb kilátása tárul fel, háttérben a Canary Wharf felhőkarcolóival. elmondás alapján teljesen felcsigázódtam, amely érzés a helyszínen kissé alábbhagyott, de azért nem volt rossz! kár, hogy nem magasabb kicsit az a domb, akkor a Temze hatalmas kanyarulatából többet be lehetne fogni... azt hiszem azért a Gellért hegyről messze jobb a kilátás, és ezt most minden elfogultság nélkül állítom. ettől függetlenül az a fél pint sör a folyóparti kocsmában utána nagyon jól esett, ráadásul az ablakból ha nyitva lett volna közvetlenül a folyóba lehetett volna ugrani. vagyis a kocsma kilátása pazar volt! pláne ha még hozzá vesszük egy vérbeli angol kocsma hangulatát...
aztán felpattantam egy buszra (mert eddig autóval közlekedtünk) és a közeli boltnál szálltam le, mert még vajat kellett vennem, ugyanis elfelejtettem tegnap. egyébként úgy tűnik, hogy itt lehet inni egy pohárral és utána vezetni, vagy legalább is mintha Benz ezt mondta volna.
a boltban találtam zsírt is!! aminek nagyon megörültem, és vettem is azonnal.
otthon aztán volt egy próbálkozásom egy pulykapörköltre, ami hellyel közzel sikerült is (köszönhetően a zsírnak), csak szerintem az a fene paprika (Spanyol) nem az igazi... a nagy szupermarketben sem találtam magyar fűszerpaprikát sajna, de nem adtam még fel! már megint későre jár, úgyhogy mára ennyi...

vendégségben

ma meghívást kaptam az egyik prof-tól az egyetemen, Ő Benz a dél-afrikai figura. mivel kissé későn keltem kényelmesen, a tegnap esti blogalapítás miatt, ezért úgy dél körül indultam volna kis szakmai, majd boltnézős körutamra észak Greenwichbe. no ez a meghívás miatt gyorsan átalakult. először is ettem egy jót, Bel (a házinéni) egyik szendvicséből, amihez egy fantasztikus instant kávét szürcsöltem a kertben a napon. ma igazi nyári meleg volt, és szikrázó napsütés. úgyhogy kénytelen voltam egy fél órácskát napozni a kertben, majd csak ezután indultam útnak. a profék fenn északon laknak a Piccadily line majdnem végállomásánál Southgate nevezetű városrészben. szóval bevonatoztam a belvárosba, ahol már rég be akartam kukkantani a Soho-ba, amit most meg is tettem. a Piccadily Circus dugig volt túristákkal, és nagy nyüzsi volt. az egyik utcában, már a Soho-ban pedig találtam egy kis piacot zöldségekkel, miazmás. és akkor eszembe jutott szerencsére, hogy mégsem mehetek üres kézzel vendégségbe, ezért a virágárusnál vettem pár szál virágot Barbarának, Benz feleségének. aztán felpaszíroztam magam a metróra, amivel jó sokat zötyögtem ki a tetthelyre. nagyon kedves kis környéken laknak, az oda vezető úton volt pár audi, meg porshe (vagy hogy a manóba írják...). egy ikerházban laknak, aminek egy cuki kis kertje van. az étkezőből, ami a nappali is talán egyben jó kis rálátás nyílt a kertre. kedvenceik a madarak, volt egy jó pár madáretetőjük kitűnően tájolva, pont a kert közepén, jól látható helyen. azt mondták, hogy nyolc éve, amióta ott laknak, minden hétről van feljegyzésük, hogy hányféle madár járt arra. az étkezőasztalon, ahonnan közvetlenül a kertbe lehetett látni, még távcsövek is voltak. érkeztemkor is jó néhány mondjuk egyszerűen csak madárka lakmározott és veszekedett a "színpadon".
aztán kocsiba ültünk, és egy hatalmas parkba vittek, ahol egy kiállítást néztünk volna meg, egyfajta kúriát belülről, ahol állítólag Rembrandt képek is lógnak a falakon. ám a ház  négykor bezárt, így sétáltunk egyet a parkban, ami igen méretes volt, inkább egy erdőhöz hasonlítanám. kicsit olyan volt mint nálunk normafa. és dugig volt emberekkel. minden réten piknikeztek, sétáltak, kutyát sétáltattak, fára másztak, fürödtek (az egyik tóban), miazmás. mindehhez óriási tölgyek adták az alapot. aztán körbe autókáztunk a környéken, ami állítólag London leg gazdagabb negyede, sőt a leg gazdagabb utcán is végig suhantunk a piros kis törpe autónkkal. érdekes, én valahogy fényűzőbbre számítottam, bár túl sokat nem lehetett látni az utcáról, egyvalami azonban valóban más volt, itt jókora telkek tartoztak a "házakhoz". aztán megnéztünk egy ugyancsak jó módú régi kertvárost, ami olyasmi mint a mi Wekerle telepünk, csak idősebb talán. aranyos kis házak voltak ott, millió nyírt sövénnyel, ami állítólag kötelező. az igazat megvallva én elég nehezen tudok még különbséget tenni az angol házak között. mármint mondjuk a harmincas években épültek, illetve ezek között. talán majd idővel, vagy úgy se...
aztán a kertben ettünk egy csodálatos olasz tésztát, ami talán majdnem az a recept lehetett, mint amit Kata tud a koktélparadicsomokkal. isteni volt mindenesetre. előtte persze kis olívabogyó, miazmás. és mindemellé jót beszélgettünk.
aztán kilenckor elindultam haza, ahol útközben beugrottam a Soho-ba ismét, illetve megnéztem Chinatown-t. hát itt is volt tömeg rendesen. amit persze cseppet sem bántam, mert én nagyon szeretem a nyüzsit, a forgatagot, amiben itt - pláne szombat este révén - nem volt hiány. aztán irány a vasútállomás (Charing Cross) és féldélre itthon is voltam. hát legközelebb nem írok ennyit, ez túl sok...
:-)
 talán később teszek fel képeket is, de még le sem töltöttem őket...