előadások

vegyes felvágott... tegnap este volt egy előadás a tájépítészeti intézet (Landscape Institute) szervezésében az olimpiai parkról. George Hargraves adott elő, akinek a neve fémjelzi a giga projektet. már rég óta készülök rá, előre kellett regisztrálni. a kongresszusi központban volt a belvárosban. volt nagy felhajtás kávé, tea, olívabogyó, egy rakat tájépítész, miazmás. sajna az olimpiai parkról ha tíz perc szó volt az egy órás előadásból, akkor sokat mondok. helyette a figura korábbi munkáiból, meg egy két történeti előzményből mutogatott egyébként szép diákat, de a gondolatmenet elég harmatosra sikerült (szerintem). persze lehet hogy nagyok voltak az elvárásaim, de azt kell hogy mondjam, meglehetősen unalmas volt... semmi átütő, semmi újdonság, csak a meglévő dolgok gigászi méretben. persze városépítészeti, vagy zöldfelületi értelemben óriási dolog, méretében sem utolsó (állítólag 150 éve nem építettek ekkora közparkot Európában), és az ötödének itthon már örömtüzeket gyújtanánk... de legalább a bor finom volt utána :-)
viszont volt egy másik előadás az egyetemen szerda este, amire azonban az előzővel ellentétben egyáltalán nem készültem (lehet, hogy az előzőnél épp ez volt a hiba...). mondjuk meglehetősen ambivalens érzéseim voltak vele kapcsolatban. úgy kezdődött, hogy nem kezdődött, legalább is időben nem. az építészeti iskola dékánja adott elő a művészet és az építészet kapcsolatáról és 25 percet késett, ami még talán nem is lett volna probléma, de nem is kért érte elnézést... aztán megjelent kigombolt inggel, az ingnyak kb háromszor kihúzva az öltöny alól, nem kis művész (g)allérral libbent be a terembe. aztán előadott valami nagyon filozofikusat és szimbolikusat, aminek úgy a 70%-át nem értettem :-)) már épp azon voltam, hogy távozom, amikor vége kerekedett az előadásnak. mindezek ellenére gyönyörű szürreális grafikákat mutogatott közben, mindezt fűszerezve az egója csak úgy ömlött az éterbe, mint egy "fellépő" parfüm a plázában. aztán utána az elvesztegetett időn kezdtem puffogni magamban útközben hazafelé a buszon. otthon nekifogtam vacsizni, és fülessel hallgattam a rádiót. és aztán teljesen váratlanul rám tört valami megmagyarázhatatlan eufória! úgy tűnik elért az agyamig valami abból a szürreális felhőből, ami ott az előadóban észrevétlenül megtámadott. tuti valami biológiai fegyver volt, ami nem látható mikroszkopikus organizmusokkal férkőzött a tudatomba és kellett vagy egy-két óra, amíg leterített katarzisával. sírtam a gyönyörtől, csak úgy, mint a Miro kiállítás után egy hónapja... szóval óvatosnak kell lenni az ilyen kulturális dolgokkal, veszélyesek lehetnek :-)